2011. február 26., szombat

muzbo átalakul

Biztosan sok blogolvasó hallotta már, hogy muzbo átalakulásban van. Már három éves, s ez a hozzá hasonló madarak körében nagy idő.

Mondhatnánk azt is, hogy kiröpül, mondhatnánk úgy, hogy bebábozódik, és közben csendben átalakul valami egészen mássá, s mondhatunk sok mást is, de tudni semmit sem tudhatunk.
Még sosem figyeltek meg ehhez hasonló jelenséget, nincs tudós a földön, aki erre vagy akár hasonló esetre példát, képletet ismerne. Nincsenek feltételezések, nincsenek meggyőződések, se számítások, se ámítások.

Talány. Az biztos, hogy ugyanebben a szögletben új gazdasszonyokkal folyik tovább a munka. Régi ismerősként Ocsenás Erzsi kolléganőnk várja az olvasókat, új színeket Tóth Mariann és Chikány Judit hoznak majd muzbo életébe, s minden bizonnyal ők lesznek az elsők, akik megpillanthatják muzbot titokzatos átváltozása közben.

Köszöntsük őket ezzel a brit tudósok által 92%-ban kedvelt tánccal:



Fontos: A tudósok minden elvégzett kísérlet során táncra perdültek a Micachu & The Shapes Golden Phone c. dalára. Még azon hölgyek és urak is, akik ellenálltak, illetve túltáplált kövekként hevertek Jacko klasszikusai hallatán.

Tánczos Orsolya, régi gazdasszony és magam, Vörös Júlia ezúton is kívánunk az új gazdasszonyoknak jó csapatmunkát a ház körül; vásárlóinknak, látogatóinknak pedig sok néprajzi örömöt!

Muzbónak pedig felszabadító átalakulást! Juhééééééééééééééééééééééééééééj!

Fotó: Allikiza

0 megjegyzés: